A CICO szerinti megközelítéssel a szervezetbe táplálékkal bejuttatott energia eltárolódik egy nagy közös raktárban, majd szükség esetén (alapanyagcsere, fizikai aktivitás) ebből a raktárból kerül felhasználásra. Ez az ún. “egytárolós” modell. 

A szervezet energia raktárai étkezéskor feltöltődnek, mint egy esővíztároló egy zivatar alatt. A felesleges energia (példánkban a víz) nem vész el, hanem eltárolódik a dézsában (nyalka huszároknál és menyecskéknél nevezzük ezt demizsonnak 😉), majd az étkezések közötti időszakban (szárazabb napokon) a tartály alján levő csap megnyitásával szépen kiürül, vízzel látva el az kert virágait, növényeit. 

Nézzünk egy 100 kg-os 30% testzsír aránnyal rendelkező embert, akinek a napi energiafelhasználása és bevitele egyaránt  2000 kalória. Az energia egyensúly miatt testsúlya természetesen változatlan. 

Fenti adatok alapján a szervezete 30 kg zsírtartalékkal rendelkezik. Mivel 1 kg zsír 7000 kalória energiát raktároz, csak a zsírban eltárolt energiamennyiség 210.000 kalória, mely cc. 100 napra, azaz több mint 3 hónapra elegendő energiamennyiség.

Tegyük fel a nyalkává válás inspiráló jövőképét vízionálva a delikvensünk teleaggatja a frigó ajtaját motiváló hűtőmágnesekkel és a napi energia bevitelét 2000-ről 1200 kalóriára csökkenti.

Az elején minden hepi, napi -800 kalória , látványosan elindul a fogyás, majd cc. fél-egy év múlva leáll, később elkezdenek lassan újra gyarapodni a kilók. Mi történik ?

Az egyensúlyból, a homeosztázisból kimozdított szervezet, próbált visszajutni az eredeti állapotába. 

Emiatt szép lassan elkezdte csökkenteni az ún.: alapanyagcserét, azaz elkezdett spórolni az élettani folyamatokon, míg lassan el nem érte az 1200 kalóriás napi felhasználás értéket. Ekkor megállt a fogyás, de az alapanyagcsere csökkenésnek következtében állandó fáradtság, fázás, erőtlenség, kedvetlenség és egyéb zavaró jelek jelentkeztek, hisz a spórolásnak ára van. Hogy megszűnjenek ezek a kellemetlen panaszok delikvensünk megemeli a napi energia bevitelét 1500 kalóriára. Ez még mindig jóval alatta van az indulási 2000 kalóriának, de már némiképp magasabb mint az időközben lecsökkent energia felhasználás, a fogyáshoz nélkülözhetetlen energia deficitnek ezzel annyi, elindul újra a testsúly növekedése.

Egy kicsit sikeresebbé teszi a kezdeti testsúly csökkenést, ha egy kis edzéssel a napi energia felhasználás növekszik, de a végeredmény nem változik, csak némiképp kitolódik a rituális hűtőmágnes összetaposás ideje.

Azt hiszem erről a forgatókönyvről mindenki hallott már, nincs benne semmi újdonság …

DE ott van a jogos kérdés… ha a szervezet több százezer, több hónapra elegendő kalória tartalékkal rendelkezik, akkor miért ezt a kellemetlen tüneteket okozó alapanyagcsere csökkentést választja az óriási zsírenergia raktár felhasználása helyett.

Ebbe a paradoxonba mi, azaz a “jóléti“ társadalom életmódja kényszeríti bele a szervezetet.

A CI-CO = ZSÍR modell az elraktározott energiát egységesen kezeli, függetlenül attól, hogy az azonnal felhasználható glukóz, egy átmeneti időszakban használandó glikogén,  vagy a hosszútávú raktározást szolgáló zsír formájában áll-e rendelkezésünkre.

A dietetikai tanácsadásban is általánosságban ez a modell használatos, pedig valójában nem is létezik és ami még elgondolkoztatóbb … nem is helyes.

CSAK SEMMI CICÓ! 

Van egy sokkal pontosabb verzió, mely lemodellezi a valóságban borzasztóan összetett anyagcsere folyamatokat, ez pedig az úgynevezett dupla tárolós modell.

Két fő módja van ugyanis az energia elraktározásának, az egyik a májban képződő glikogén láncok, a másik pedig zsírszövet formájában.

Gondoljunk a glikogén raktárokra, mint a konyhában álló hűtőszekrényre, a zsírszövetre pedig, mint egy fagyasztóládára, ami lent van a pincében.

A hűtőből nagyon könnyen, egy mozdulattal ki lehet venni az ennivalót, az élelmiszerek rövidtávú tárolására szolgál, de persze kisebb mérete miatt korlátozott a kapacitása.

A zsírszövet, azaz a fagyasztóláda hosszútávú tárolásra van kitalálva, sokkal nagyobb a kapacitása, de sokkal macerásabb lemászni hozzá a bereteszelt ajtajú pincébe.

Először a bevásárolt ételt a hűtőbe pakoljuk, majd amikor az megtelt, a többit levisszük a fagyasztóba.

A fentiekkel analóg mechanizmussal tárolja a szervezetünk a bejuttatott energiát. Először feltölti a glikogén raktárakat, majd amikor azok teljesen megtelnek, akkor elkezd zsírt raktározni.

Egy kis ingatlanpiaci adalék, hogy mivel a pincénk nagy, ha megtelik a fagyasztó, újabb és újabb fagyasztóládákat tudunk venni, ami ugye praktikusan azt jelenti, hogy gyakorlatilag szinte bármekkora mennyiségű zsírt képesek vagyunk elraktározni, azaz fogalmazzunk bártan … szinte bármekkorára tudunk hízni.

A zsírraktározasban igazán elszántak a saját gyomrukon keresztül a még a hegy gyomra felé tovább tudják a pincét ásni, bővíteni. Persze építési engedély nélkül!!! tudván, hogy ez kockázatos és veszélyes is …. de egyelőre a kóros elhízás szövődményeit hagyjuk.

Étkezési szünetekben a szervezet ezt az elraktározott glikogént és zsírt kezdi el  használni a szervezet energiaellátásának a folytonosságát fenntartandó, de ezek a források korántsem egyenlő mértékben és egyszerre kerülnek felhasználásra. Ez nagyon fontos! 

A szervezet nem is titkolt liblingje, kedvence a glikogén, energia ellátásra sokkal inkább ezt preferálja, mint a zsírt. Elsőként arra gondolnánk, hogy azért részesíti előnyben, mert egy koliban laktak, de nem, nincs semmi “sógor(gli)komaság” kivételesen ez teljesen jogos és logikus lépés! Megnyugodhatunk, sejtszintű korrupció még nálunk sincs!

Szóval először a glikogént használja fel, ami a korábban említett hasonlat alapján ez teljesen érthető. Ki a fene szeretne lebandukolni a bezárt, hideg, dohos pincébe ennivalóért, ha ott is van egy karnyújtásnyira a konyhában. A testünk nem lusta, csak logikus (otthon én is mindig ezzel a monológgal védekezem), mert bele van kódolva a túlélés évezredes üzenete: “Semmit ne pazarolj feleslegesen, nem tudod mit hoz a holnap, lehet hogy pont az a pár kalórián múlik az életed!” Minek mindennap egy pár zoknit elvinni a szennyesládáig, ha a hétvégén ugyanúgy 12 lépéssel mind a 7 párat el lehet vinni … ugyebár. 😝☺️🥴

Szóval amíg a glikogén raktárak ki nem ürülnek, a szervezet nem szívesen nyúl a zsírraktárakhoz. Pár falat étel be, glikogén raktárak feltöltődnek, majd séta az autóig, kis glikogén elégetés, megint evés, újra glikogén feltöltés.

Csak a hűtőbe pakolja ki és be az étket. …. el lehet éldegélni ilyentén úgy, hogy az ember a pincében levő zsírraktárakat hetekig nem is látja. Nyilván valójában nem nulla a zsír felhasználás ilyenkor sem, de csekély.

A glikogén raktárak (hűtő) minél teljesebb kiürülése indítja csak el a zsírraktárak felhasználását.

A két raktár párhuzamosan nem, inkább egymást felváltva működnek.

Az inzulin

Az inzulin egy a hasnyálmirigy Langerhans sejtjeiben termelődő ún.: peptidhormon, mely az anyagcsere folyamatok egyik fő irányítója, szabályozója.

Az inzulin szerepének elmagyarázására kiötlöttem egy remélem elég szemléletes modellt, mely kiegészíti már korábban is ismert a konyha-pince-hűtő-fagyasztó rendszert.

A kiegészítés egy mosogató, melynek lefolyó csöve a pincében fut.

Az említett cső, a mosogató lefolyócsöve a fagyasztóláda lecipelésekor véletlenül megsérült, eltörött, így a mosogató vize minden használatkor észrevétlenül a pincébe ömlik, majd onnan szivárog el lassan. Még egy meglepő, de nagyon fontos tényező, hogy az ódon stílusú pinceajtót két retesz zárja, egy a felső és egy az alsó harmadában az ajtónak. 

Feltételezzük azt az utópisztikus helyzetet, hogy minden otthoni étkezés mosogatással jár, kezdve az alapanyagok megtisztításától egészen az edények étkezés utáni azonnali!!! elmosogatásáig.

Így a mosogatóból lefolyó víz remekül utánozza, modellezi az inzulint, hisz mindkettő  ez étkezés első pillanatától megjelenik, mennyisége fokozatosan növekszik az étkezés utáni időszakban is. Étkezés után az inzulinszint leesik, azaz mivel nem használjuk a mosogatót a pincéből lassan elszivárog, végül szinte teljesen eltűnik a víz. 

Ebben a szituációban amikor száraz a pince szükség esetén bármikor le tudunk ugrani kikapni valamit a fagyasztóból, azaz a zsírraktárainkból. Sőt ilyenkor akkor is elmegyünk időnként a pincébe (zsírt égetni), ha a frigó fent még nem ürült ki teljesen, hisz akadály nélkül megtehetjük.

Példának okáért egy kis szalonnás tojás rántottát akarunk enni (ez egyáltalán nem olyan káros dolog, mint terjesztik róla, de erről majd később). Néhány tojás és egy darab szalonna mindig van mindig van fönt a hűtőben, de a nagy oldal szalonna és tucat doboz tojás lent van a pincében. Elfogy fent az összes szalonnánk. Ahhoz, hogy lemenjünk a száraz pincébe meg kell várni, hogy elfogyjon a tojásunk is? Ugye nem!

Elmegyünk és fölhozzuk a szalonnát, majd bepusziljuk a remek kis szalonnás rántottát.

Lekódolva táplálkozás élettani üzenetre, ha csökkentjük a kalória bevitelét miközben alacsony az inzulin szint, akkor nem kell teljesen kiüríteni a glikogén raktárakat ahhoz hogy használjunk a zsírraktárainkból is, a szervezet könnyen pótolja a hiányzó kalóriamennyiséget a zsírraktárainkból.

Az alacsony inzulin szint, nemcsak könnyíti a fagyasztóban levő zsírraktárak elérését, hanem egy kifejezetten erős jelzés a zsírfelhasználás megindítására.

A normálisan alacsony inzulinszint mellett a zsírégetés folyamatosan zajlik. Ezt megfelelő életmóddal táplálkozással minden gond nélkül el lehet érni.

Az inzulin hiányában történő zsírégetésnek kóros verzióját látjuk I. típusú gyermekkori cukorbetegségben, amikor az elpusztult hasnyálmirigy béta sejtek miatt megszűnik az inzulin szekréció. Inzulin hiányában a páciensek zsírégetése kontrollálatlanul zajlik, csontsoványá válnak, függetlenül a bevitt kalória mennyiségétől és sajnos ez az állapot az inzulin terápia felfedezése előtt sajnos mindig tragédiával végződött.

EZ MOST NAGYON FONTOS

Minél több, gyakoribb étkezés, több és gyakoribb mosogatást jelent (mosogatógép nincs, lefixáltuk hogy ez horror sitcom, nem sci-fi sitcom), így a pincébe a törött csövön keresztül több víz folyik, mint ami a repedéseken keresztül azonnal el tud szivárogni, ergo a vízszint fokozatosan emelkedik, lassan elérve az alsó retesz szintjét, majd …. (háttérben drámai zene) … lassan el is lepi azt.

Biokémia: Sok gyakori étkezés esetén az inzulinszint mindig magasan marad, szintje nem tud egy bizonyos érték alá leesni.

Ilyenkor hiába fogyott el a fenti hűtőből az étel, semmi kedvünk belegázolni a térdig érő hideg vízbe, majd a zavarosban kotorászva a víz alatt levő alsó riglit elhúzni. Bosszúsan visszafordulunk, s szidjuk az átkozott pince szigetelést és a megemelkedett talajvizet, nem is gondolván arra, hogy mi okozzuk a gondot!

Biokémia: Szóval a magas inzulin szint megakadályozza a zsírraktárak elérését, a zsírégetést, sőt fokozza a zsírraktározást.

Ez egy kulcs momentum a fogyás fiziológiájának megértésében.

Ekkor kényszerül a szervezetünk az alapanyagcsere fájdalmas, de szükségszerű lecsökkentéséhez folyamodni, amihez nem találtam jó hasonlatot, de mondjuk képzeljünk el, hogy az elázott pincéből duzzogva, már már sértődötten mászunk vissza, majd hirtetlen felcsillanó tekintettel az üres hűtő melletti kamraajtót feltépve a dugi kekszeket, puffasztott rizst stb. kezdjük el majszolni. Ezzel a fogyókúrának annyi.

Van ebben a szappanopera sztoriban egy első ránézésre érdektelen, de mégis nagyon fontos momentum! Mégpedig az, hogy mi megpróbáltunk lemenni a pincébe, csak látszólag rajtunk kívülálló okokból nem sikerült.

Pedig betartottuk a szabályokat amit mondtak. Naponta sokszor ettünk, mindig kezet mostunk, mindig megmossuk az ételt, elmosogattunk….

Lehet, hogy nem is a sikertelen fogyókúrázók hibáztak, hanem a nekik adott tanács a rossz? A mások és saját maguk általi hibáztatása helyett inkább az “egyél sokszor keveset, mozogj többet” módszert kellene módosítani. Biztos, hogy a fogyni vágyók 99%-a nem tartja be a szabályokat, azért nem tud lefogyni?

Az inzulin szintet az étkezés emeli. Sok étkezés, és/vagy sok szénhidrát,  cukor gazdag étkezés, egyértelmű következménye a magas inzulinszint.

Meg is vagyunk! ugyebár.

A nem megfelelő mennyiségű, összetételű és gyakoriságú étkezés és egyéb életmódbeli bakik be gyötrik a sejtjeinket egy folyamatba, ami egy ördögi körbe torkollik. Folyamatosan magas inzulinszint … folyamatosan blokkolja a zsírégetést a pincében levő zsírraktár (fagyasztóláda) elzárásával.

Az “egyél sokszor keveset” a fentiek miatt könnyen belátható, hogy a legrosszabb tanácsok egyike. Egyél ritkán többet! sokkal jobb, mert “két ritkán” közötti hosszabb időintervallum alatt ki tud száradni a pince!

A kiút az inzulinszint drasztikus lecsökkentésén keresztül vezet! 

Meg is érkeztünk az időkorlátos étkezés avagy az időszakos böjthöz, mely a kis horror sitcomunk egyik címszereplője lesz …. legalábbis az első időszakban.

Az elhízás és vele karöltve az inzulin rezisztencia, majd a 2-es típusú cukorbetegség döbbenetes tempóban terjed , vele együtt a keringési, a hormonális, az anyagcsere betegségek, allergiák, neurológiai, vese és még sorolhatnám kórságok.

Pedig az esetek többségében, időben elkezdve ezek a folyamatok visszafordíthatóak, a tünetek mérsékelhetőek, akár meg is gyógyítható a páciens.

Nos a folytatásban erről fogunk majd beszélni….

A LÉNYEG